A közbeszerzési szakreferens tanfolyam célja: A közbeszerzési eljárás előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos, alapvető jogi ismeretek meglétét feltételező ismeretek elsajátítása. A megszerzett ismeretek alkalmassá teszik a jelentkezőket arra, hogy ajánlattevő és ajánlatkérő oldalon egyaránt képesek legyenek közbeszerzést teljes körűen előkészíteni és lebonyolítani, miközben nyomon követik és maradéktalanul betartják a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződésekben foglaltakat. Segítse szakértelmével egy közbeszerzési eljárás sikerét, hiszen a magas fizetésnél csak egyvalami jobb ebben a szakmában: a gyakori sikerélmény. Amennyiben biztosra akar menni, és a munkaerőpiacon versenyképes tudást kíván szerezni, nálunk jó helyen jár! Közbeszerzési szakreferens képzésünk keretein belül az ismereteket felkészült, profi oktatóinktól sajátíthatja el.
AJÁNLATKÉRÉS
ÚJ REKORD SZÜLETETT A KÖZBESZERZÉSEK PIACÁN!
Tavaly 7676 közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon, összesen 4221 milliárd forint értékben, ami rekordot jelent: 23 százalékkal meghaladja a koronavírus-járvány előtti utolsó évben, 2019-ben lefolytatott eljárások összértékét (3430 milliárd forint) – derült ki a Közbeszerzési Hatóság jelentéséből.
A korábbi évekhez hasonlóan az építési beruházás bizonyult a legjelentősebb kategóriának a beszerzések tárgyát tekintve; a közbeszerzési eljárások 38,9, értékének pedig 62,4 százalékát ez tette ki.
A kis- és közepes vállalkozások hagyományosan jól teljesítenek: összesen 2521 milliárd forint értékben nyertek el pályázatokat. 2021-ben, a megelőző évhez hasonlóan, átlagosan 6,7 ajánlat érkezett be egy-egy közbeszerzési eljárásra.
MIÉRT A KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS TANFOLYAM?
Hazánk települései szinte nap mint nap új létesítményekkel gazdagodnak. Oktatási intézmények, sportlétesítmények, művelődési házak épülnek, és számos közterületet, műemléket újítanak fel. Saját belső forrásaink, és az uniós támogatások segítségével eurómilliárdokat költünk fejlesztésekre. A magánszektoron kívül az állam is óriási beruházásokat és fejlesztéseket indít.
A közbeszerzési szakreferensek a szédületes fejlődés középpontjában dolgozhatnak, ráadásul kulcsszereplői ennek a fejlődésnek, hiszen a közbeszerzés az egyik legfontosabb eleme a beruházásoknak.
Miről is szól ez a kulcsszerep? Gigantikus források érkeznek a gazdaságba, és ezeket a lehetőségeket tudni kell jól felhasználni. A közbeszerzési szakreferensnek kiemelt szerepe van abban, hogy egy-egy közbeszerzési eljárás keretében sikeresen záruljon egy vállalati projekt, ezért a vállalkozásoknak rendkívül nagy szüksége van ilyen szakértőkre.
Ha Ön is szeretne egy sikerekkel teli állásban dolgozni, akkor jelentkezzen a Soter Line Oktatási Központ közbeszerzési szakreferens tanfolyamára, hogy sikeres vizsgája után igazi győztesként dolgozhasson munkahelyén!



MIÉRT NÁLUNK ÉRDEMES ELVÉGEZNI A KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS TANFOLYAMOT?
- Mert a tananyagot a legfrissebb aktualitások alapján készíti el szakértő oktatónk, ezért hallgatóink mindig az aktuális és hatályos Kbt. alapján tanulnak.
- Mert oktatóink igazi szaktekintélyek, a szakma legjobbjai közé tartoznak
- Mert hatékony, a tanfolyam után azonnal jól használható tudást adunk
A KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS TANFOLYAM FELÉPÍTÉSE
A képzés időtartama: 200 tanóra.
A képzés 1 elméleti és 1 gyakorlati modulból áll:
„A” modul: közbeszerzési alapok (elméleti tananyag) – 130 tanóra
„B” modul: közbeszerzési gyakorlat (gyakorlat) – 70 tanóra
Mindkét modul írásbeli, főszabály szerint online modulzáróval zárul, amelyek legalább 61 %-os teljesítésével lehet záróvizsgát tenni.
A modulok részeként, modulonként 5-5 alkalommal sor kerül írásos, főszabály szerint online zárthelyi dolgozatra. Az a hallgató, aki a zárthelyi dolgozatok összpontszámának legalább 50 %-át nem éri el, nem vehet részt a modulzáró vizsgán.
A képzés írásbeli záróvizsgával zárul, amely 1 db, 180 perces átfogó írásbeli dolgozatot jelent. A képzés sikeres elvégzéséhez az írásbeli záróvizsgát legalább 51 %-os eredménnyel kell teljesíteni.
A KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS KÉPZÉS OKTATÓI
Hétközbeni csoport:
Támis Norbert - jogi szakokleveles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, jogi szakokleveles közgazdász
Pénteki csoport:
Dr. Nagy-Fribiczer Gabriella – LLM, közbeszerzési szakértő, közbeszerzési és európai jogi szakjogász, a Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetségének elnökségi tagja, rovatvezető, a Wolters Kluwer Kft. KJO, közbeszerzési szakfolyóiratának szerkesztő bizottsági tagja
Dr. Kothencz Éva - LLM, közbeszerzési szakértő, közbeszerzési és társasági szakjogász, rovatvezető, a Wolters Kluwer Kft. KJO, közbeszerzési szakfolyóiratának szerkesztő bizottsági tagja
KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS TANFOLYAM - ÁRAK ÉS TERVEZETT IDŐPONTOK
kedd, csütörtök
17:30 - 20:45
6 (200 óra)
360 000 Ft
72 000 Ft
4 x 72 000 Ft
nincs
Figyelem! Az árak nem tartalmazzák az áfát!
hétfő, szerda
17:30 - 20:45
6 (200 óra)
360 000 Ft
72 000 Ft
4 x 72 000 Ft
nincs
Figyelem! Az árak nem tartalmazzák az áfát!
péntek
15:30 - 20:30
9 (200 óra)
360 000 Ft
45 000 Ft
7 x 45 000 Ft
nincs
Figyelem! Az árak nem tartalmazzák az áfát!

A tanórák az előre meghirdetett oktatási időpontokban zajlanak, valós idejű, élő online órák keretében. Ezekben az időpontokban az oktató és a tanfolyami résztvevők a WebEx felületre csatlakozva kommunikálnak egymással. Így az oktatóval és a csoport többi tagjával végig lehetőség van a kapcsolattartásra.
A közbeszerzési szakreferens tanfolyam megfelelő létszám esetén indul, ennek hiányában a tervezett kezdési időpontot későbbi kezdésre módosítjuk!
A közbeszerzési szakreferens tanfolyam helyszíne: Online
A tanfolyam díját rendezheti utalással, bankszámlaszámunk: 11708001-20564524 Kérjük, hogy az átutalás megjegyzés rovatában szíveskedjen feltüntetni – a képzés pontos megnevezését és a képzésen résztvevő személy nevét.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
Kérdéseivel forduljon bizalommal tanfolyamvezető kollégánkhoz!
Mudri Krisztina • + 36 1 887 2361 • +3630 260 3825 • info@soterline.huA KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS KÉPZÉS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI:
Feladatprofil:
- Megállapítja az ajánlatkérői minőség fennálló voltát
- Azonosítja a közbeszerzés köteles tevékenységeket és elhatárolja más beszerzési vagy versenyeztetési területektől
- Alkalmazza a közbeszerzési törvényt és annak végrehajtási rendeleteit
- Nyomon követi a nemzeti és az uniós értékhatárok változásait
- Kiválasztja az alkalmazandó eljárásrendet és azon belül az alkalmazandó eljárás fajtáját
- Azonosítja a beszerzési tárgyakat
- Kiválasztja a kivételi körbe tartozó, valamint a speciális szabályok alá eső (pl. védelmi, egészségügyi) beszerzési tárgyakat
- Alkalmazza az egybeszámítási szabályokat, meghatározza a közbeszerzés becsült értékét
- Alkalmazza a felhívásra és a közbeszerzési dokumentumokra vonatkozó előírásokat
- Ellátja az ajánlatkérő és az ajánlattevő számára előírt közbeszerzési eljárási cselekményeket
- Alkalmazza a kizáró okokra, az alkalmassági követelményekre és az összeférhetetlenségre előírt szabályokat
- Alkalmazza a közszolgáltatók beszerzéseire vonatkozó szabályokat
- Alkalmazza a központosított közbeszerzések szabályait
- Alkalmazza az építési beruházások speciális szabályait
- Alkalmazza a közzétételre és a kommunikációra vonatkozó szabályokat
- Alkalmazza a fenntartható közbeszerzésre irányadó szabályokat
- Alkalmazza az ajánlatok, részvételi jelentkezések benyújtására és elbírálására vonatkozó szabályokat
- Figyelemmel kíséri a Közbeszerzési Hatóság és/vagy a a közbeszerzési jogalkotásért felelős minisztérium által kiadott közbeszerzési vonatkozású jogalkalmazást elősegítő dokumentumokat
- Nyomon követi a közbeszerzési vonatkozású jogszabályok változásait
- Figyelemmel kíséri a Közbeszerzési Döntőbizottság aktuális döntéseit
- Nyomon követi az Európai Unió közbeszerzéseket szabályozó joganyagát
- Érvényesíti a közbeszerzési eljárásban a szakértelem biztosításával szemben támasztott követelményeket
- Mérlegeli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó bevonásának lehetőségét / kötelezettségét a közbeszerzési eljárásba
- Áttekinti a közbeszerzési intézményrendszert
Folyamatosan nyomon követi a közbeszerzési jogalkotásért felelős minisztérium és a Közbeszerzési Hatóság tevékenységét - Elhatárolja a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét
- Koordinálja a közbeszerzési jogorvoslati kérelem előkészítését, felismeri a közbeszerzési eljárás során felmerülő jogsértéseket
- Nyomon követi a hivatalbóli jogorvoslati eljárást kezdeményezők körének adott eljárásban folytatott tevékenyégét
- Összeveti és alkalmazza a közigazgatási hatósági eljárás és a közbeszerzési jogorvoslati eljárás szabályait
- Figyelemmel kíséri az Európai Unió Bíróságának közbeszerzési tárgyú esetjogát
- Segítséget nyújt az esetleges jogorvoslati kérelem elkészítéséhez, illetve az előzetes vitarendezési kérelemre adott válaszhoz
- Használja az Elektronikus Közbeszerzési Rendszert
- Meghatározza az egyes közbeszerzési eljárások során közzéteendő hirdetményeket és tájékoztatókat, kiválasztja az adott eljárási cselekményhez tartozó hirdetménytípust
- Alkalmazza a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó elektronikus dokumentálás szabályait
- Elektronikusan gyakorolja az eljárási cselekményeket és biztosítja az írásbeliség érvényesülését
- Használja az elektronikus, ingyenes hatósági vagy közhiteles nyilvántartásokat
- Kitölti a hirdetménymintákat
- Elhatárolja a TED-adatbankban is, vagy kizárólag a Közbeszerzési Értesítőben megjelenő hirdetményeket
- Feladja a közbeszerzési hirdetményeket és tájékoztatókat
- Nyomon követi a hirdetmények ellenőrzésének rendszerét
- Alkalmazza a helyesbítés szabályait
- Használja a hatályos jogszabályok gyűjteményét
- Adatokat keres a közbeszerzési vonatkozású honlapokon
- Biztosítja a nyilvánosságot, elektronikusan közzéteszi a dokumentumokat
- Közbeszerzési szempontból közreműködik az alkalmassági követelmények meghatározásában, figyelemmel kíséri és elősegíti a jogszabályokban rögzített előírások jogszerű alkalmazását
- Közbeszerzési szempontból közreműködik az értékelési szempontrendszer összeállításában, figyelemmel kíséri és elősegíti a jogszabályokban rögzített előírások jogszerű alkalmazását
- Közbeszerzési szempontból közreműködik az aránytalanul alacsony ár és az irreális ajánlati elemek vizsgálatában, figyelemmel kíséri és elősegíti a jogszabályokban rögzített előírások jogszerű alkalmazását
- Elkészíti a közbeszerzési eljárás felhívását és közbeszerzési vonatkozású dokumentációját
- Meghatározza az egyes eljárástípusok időtartamát és ütemezését
- Előkészíti a közbeszerzési eljárás során szükséges dokumentumokat, iratmintákat
- Koordinálja az előzetes piacfelmérést, becsült értéket számol
- Lebonyolítja a közbeszerzési eljárás során szükséges hivatalos levelezést
- Ellátja a közbeszerzési dokumentumok kezelésére, őrzésére vonatkozó feladatokat
- Alkalmazza a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlat kiválasztására irányuló számítási módszereket
- Értékeli és beazonosítja az ajánlatokban előterjesztett dokumentumokat
- Összeállítja az ajánlatot, összegyűjti a szükséges dokumentumokat és szükség szerint önálló iratmintákat készít
- Alkalmazza az önálló és a közös ajánlattétel szabályait a gyakorlatban
- Előkészíti és szükség szerint elkészíti a közbeszerzési tervet és szabályzatot
- Előkészíti a közbeszerzési jogorvoslati eljárás során szükséges dokumentumokat
- Lefolytatja az előzetes vitarendezést
- A jogorvoslati szakasz tárgyalásán szükség szerint nyilatkozatot tesz, közreműködik a beadványok elkészítésében és elemzi a jogorvoslati döntéseket
- Ellenőrzi a közbeszerzési szabályok előírásainak érvényesülését a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés, vagy a szerződés módosítása, illetve a szerződés teljesítésének ellenőrzése során
- Szükség szerint koordinálja a szerződés teljesítése során szükséges dokumentumok kibocsátását
- Nyomon követi a támogatásból megvalósuló közbeszerzések ellenőrzéséhez szükséges dokumentumok körét, szükség szerint elkészíti azokat és kapcsolatot tart az érintett szervekkel
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
szakmai ismeretek:
- A közbeszerzési kötelezettség meghatározása, a közbeszerzési jogszabályok
- A közbeszerzési jogforrások rendszere
Az Európai Unió közbeszerzési tárgyú jogforrásai, dokumentumai - A közbeszerzés általános szabályai, a közbeszerzési törvény céljai és alapelvei
- A közbeszerzési törvény hatálya
- Az ajánlatkérőkre és gazdasági szereplőkre vonatkozó rendelkezések
- Közzététel és kommunikáció a közbeszerzési eljárásban
- Az uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzések szabályai
- A felhívás és a dokumentáció elkészítésének elméleti szabályai
- A kizáró okok és az alkalmassági feltételek rendszere
- A közbeszerzés tárgyának meghatározása és a közbeszerzési műszaki leírás
- Az ajánlattevőkkel és a részvételre jelentkezőkkel kapcsolatos követelmények
- Az ajánlatok és részvételi jelentkezések, az azok benyújtására és felbontására vonatkozó szabályok
- Az ajánlatok és a részvételi jelentkezések elbírálására vonatkozó szabályok
- A közbeszerzési eljárások fajtái
- A közszolgáltatók eljárására vonatkozó különös szabályok
- A nemzeti eljárásrend szabályai
- Az építési beruházások é speciális szabályai
- A központosított közbeszerzések szabályai
- A Közbeszerzési Hatóság jogállása és feladatai
- A Közbeszerzési Hatóság hatósági tevékenysége
- A Közbeszerzési Döntőbizottság jogállása, feladata, felépítése
- Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók bevonásának szabályai
- A közbeszerzések ellenőrzésének rendszere: a támogatásból megvalósuló közbeszerzések ellenőrzése
- A kérelemre és a hivatalból induló közbeszerzési jogorvoslati eljárás-kezdeményezés, az előzetes vitarendezés szabályai
- A közbeszerzési jogorvoslati eljárás szabályai
- Elektronikus Közbeszerzési Rendszer
- A hirdetmények és tájékoztatók kitöltésének, közzétételének rendszere
- A közbeszerzési eljárás elektronikus dokumentálásának gyakorlata
A közbeszerzési eljárások ellenőrzése - Elektronikus, hatósági, illetőleg közhiteles nyilvántartások
- CPV kódrendszer
- TED adatbank és Közbeszerzési Értesítő
- Nyilvánosság biztosítása az elektronikus közzététel útján
- A költségvetési szervek tervezési folyamatainak alapvonásai
- Az alkalmassági követelmények előírása és igazolásának módja a gyakorlatban
- A kizáró okok előírása és igazolásának módja a gyakorlatban
- Az egyes közbeszerzési eljárások gyakorlati módszertana
- A közbeszerzési eljárás dokumentálásának gyakorlata
- A közbeszerzési terv és a közbeszerzési szabályzat
- A beadványok, nyilatkozatok elkészítésének gyakorlati kérdései a jogorvoslati eljárásban
- A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés elkészítésének, módosításának, a szerződés teljesítése ellenőrzésének szabályai
- Előzetes vitarendezés és tárgyalástechnika
- Jogorvoslati döntvényelemzés
szakmai készségek:
- Olvasott szakmai szöveg megértése
- Szakmai nyelvezetű íráskészség
- Szakmai nyelvezetű beszédkészség
- Folyamatelemzés
- A közbeszerzéshez kapcsolódó elektronikus felületek kezelése
Személyes kompetenciák:
- Precizitás
- Önállóság
- Szervezőkészség
Társas kompetenciák:
- Határozottság
- Tömör fogalmazás készsége
- Konfliktusmegoldó készség
Módszerkompetenciák:
- Áttekintő képesség
- Rendszerben való gondolkodás
- Információgyűjtés
AMIÉRT A SOTER-LINE KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS TANFOLYAM A LEGELŐNYÖSEBB SZÁMODRA
Prémium tanfolyamok Neked
A Soter-Line-nál több mint 30 év felnőttképzési tapasztalattal várunk. Gyakorlatcentrikus képzéseink keretében a lehető legjobb ár-érték arányra törekszünk, optimális óraszámok mellett, pénztárca kímélő módon. Kamatmentes részletfizetéssel és Képzési Hitel lehetőséggel, valamint további kedvezményekkel segítünk elérni céljaidat.
Rugalmas segítségnyújtás, tájékoztatás
Tanfolyamszervezőink segíteni fognak, hogy a legjobb döntést hozd meg. A céljaidnak és igényeidnek leginkább megfelelő tanfolyamot fogják javasolni számodra. A tanfolyamok között számos egymásra épülés biztosítja, hogy kezdeti tudásod szintjéről indulhass a sikerekhez és szép karrierhez vezető úton.
Munka mellett elvégezhető
Az időpontok szervezésekor figyelünk arra, hogy munka mellett is elvégezhetőek legyenek a tanfolyamok. A tantermi képzések mellett ráadásul szinte minden képzésünk élő online oktatással is indul, hogy megspórolhasd az utazásra szánt időt. Augusztusban két hét nyári szünetet tartunk, hogy a pihenés se maradjon el!
KÖZGAZDASÁG SZAKMACSOPORTTAL KAPCSOLATOS CIKKEK
EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK

A Pannon-Work Csoportban valamennyien azon dolgozunk több mint 28 éve, hogy az együttműködést hasznosnak ítélje minden ügyfelünk, akiket 16 hazai és 3 külföldi kirendeltségen várunk. Szolgáltatási portfóliónk a munkaerő-kölcsönzéstől a toborzás, közvetítés, ... BŐVEBBEN

A Cvonline.hu több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az álláskeresési piacon. Országos lefedettségű hálózattal és kiterjedt online jelenléttel Magyarország egyik legnagyobb álláskereső portálja. Az oldalon több, mint 600 cég 5500 álláshirdetése között böngészhetnek a pályázók a minden eszközre optimalizált felhasználóbarát felületen.
A KÖZBESZERZÉSI SZAKREFERENS TANFOLYAMMAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓ
Oktatóink sokéves gyakorlattal rendelkező szaktekintélyek. Ne feledje: Közbeszerzési szakreferens tanfolyam a Soter-Line-nál. Szakképzés remek áron, rövid idő alatt, nagynevű oktatókkal.



MÁSOK EZEKET AZ OLDALAKAT IS MEGNÉZTÉK
Közbeszerzésről egyszerűen nem közbeszerzőknek (2 napos közbeszerzés képzés gazdasági, pénzügyi szakembereknek)
Projektmenedzser tanfolyam
Projektmenedzser tanfolyam (E-Learning)
Pályázatíró tanfolyam
Pályázatíró tanfolyam (E-Learning)
Bér és TB ügyintéző tanfolyam (Bér + TB szakember)
Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző képzés