A képzés célja, hogy a részt vevő pedagógusok megismerkedjenek a 21. századi pedagógussal és iskolával szemben támasztott elvárásokkal, a korszerű intézményfejlesztési, változáskezelési módszerekkel és szerezzenek tapasztalatot, hogyan építsék ezt be mindennapi gyakorlatukba.
Jártassá váljanak a helyzetfeltáró eszközök alkalmazásában és ezek segítségével tudják kiválasztani intézményük fejlesztési célját/céljait, valamint a megszerzett ismeretek segítségével a fejlesztési célokhoz megfelelő fejlesztési és változáskezelési módszereket is tudjanak hozzárendelni.
Váljanak képessé a horizontális tanulásra, a cselekvésorientált tanulásirányítás segítségével pedig tudjanak hatékony együttműködést kiépíteni, melyek révén alkalmassá válnak a produktív csoportmunkára.
KIKNEK JAVASOLJUK A TOVÁBBKÉPZÉS ELVÉGZÉSÉT?
- Tankerületi, köznevelési intézményi vezetők és helyettesek (intézményvezető-helyettes, tagintézmény-vezető, intézményegység-vezető, tagintézményvezető-helyettes, intézményegységvezető)
- középvezetők vagy közösséget vezetők, akik munkájuk során tevékenyen részt vesznek az adott szervezet irányításában vagy innovációs folyamatok irányítói
MILYEN MUNKAKÖR BETÖLTÉSEKOR JELENT ELŐNYT A PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS ELVÉGZÉSE?
- Intézményvezető
- Intézményvezető-helyettes
- Munkaközösség vezető
- Osztályfőnök
- Szabadidő-szervező
KÉPZÉSI ADATOK
A képzés kreditértéke: 30 pont
Alapítási engedély szám: 458/7/2021
A jelentkezés feltételei: egyetem és/vagy főiskola bármilyen pedagógus szak és / vagy középiskolai tanár
A tanfolyam helyszíne: Soter-Line Oktatási Központ, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
A tanfolyam díját rendezheti utalással, bankszámlaszámunk: 11708001-20366780 Kérjük, hogy az átutalás megjegyzés rovatában szíveskedjen feltüntetni – a képzés pontos megnevezését és a képzésen résztvevő személy nevét.
- Rugalmasan alkalmazkodunk a megrendelő igényeihez!
- Intézményi megrendelés esetén utalásos számla kiállítására kerül sor.
- Egyéni jelentkezés esetén lehetőség van pénztári befizetésere is.
KEDVEZMÉNYEK CSOPORTOS KÉPZÉSHEZ
A csoportos képzés minimum létszáma 10 fő.
A továbbképzés díja
10 fő esetén: 750.000 Ft
15 fő esetén 1.125.000 Ft helyett 1.012.500 Ft - 10% kedvezmény
20 fő esetén 1.500.000 Ft helyett 1.275.000 Ft - 15% kedvezmény
Kedvezmények több csoportos továbbképzés esetén:
Az 1. képzés 10 fő esetén 750.000 Ft
A 2. képzés 10 fő esetén 600.000 Ft - 20% kedvezmény
Egyéni érdeklődés esetén keresse tanfolyamszervezőnket az alábbi elérhetőségek egyikén!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
Kérdéseivel forduljon bizalommal tanfolyamvezető kollégánkhoz!
Mudri Krisztina • +36 1 887 2361 • info@soterline.huA PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS VÉGÉRE TELJESÍTENDŐ TARTALMI KÖVETELMÉNYEK
A képzésen részt vevő pedagógus
- legyen képes a tudatos, szakszerű és innovatív szakmai vezetés gyakorlati megvalósítására.
- képes legyen használni az adott témakörök feldolgozásával a vezetéselmélethez kapcsolódó elméleti, gyakorlati tudását. legyen képes a reflektív együtt gondolkodásra, ön- és társismeret fejlesztésére.
- tudja felismerni a motivált önreflektivitás elmélyítésével a fejlesztendő vezetői kompetenciáikat.
A Z" INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS-VÁLTOZÁSMENEDZSMENT" PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEN ELSAJÁTÍTOTTAK ZÁRÓ ELLENŐRZÉSI MÓDJA" PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEN ELSAJÁTÍTOTTAK ZÁRÓ ELLENŐRZÉSI MÓDJÁNAK LEÍRÁSA
A résztvevők házi dolgozatot készítenek, amelyben valamelyik /a program során elsajátított/ helyzetfeltáró módszerrel elemzik az adott /saját /intézmény jelenlegi nevelő-oktató tevékenységét, s a helyzetelemzésben feltárt ok-okozati összefüggések feltárása után összeállítanak egy SMART tervet a fejlesztési célok megvalósítására.
A dolgozat terjedelme 3-5-gépelt oldal.
Írásos formai követelmények: Times New Roman, 12-es betűméret, 1,5 sortávolság, sorkizárt szerkesztés.
Értékelési szempontok:
- A helyzetelemzés mennyire átgondolt s kitér-e az intézményben folyó nevelő-oktató munka részterületeire?
- Mennyire építette be a feladatvégzés közben, a képzésen elsajátított, felelevenített ismereteket?
- Mennyire innovatív és előremutató a SMART terv és releváns-e a helyzetelemzésben feltárt ok-okozati összefüggésekkel?
Értékelés:
Az értékelés szempontjai: 100%
- pontos fogalomhasználat /30%/
- elemzés és a stratégiai tervezés összhangja / 30%/
- stratégiai tervezés mind az 5 eleme megjelenik-e a dolgozatban? /30%/
- gyakorlati megvalósítás realitása/10%/
Dolgozat értékelése:71%-tól megfelelt, ennél kevesebb: nem megfelelt minősítés.
Tanúsítvány kiadásának feltétele: záró dolgozat határidőn belüli teljesítése és a jelenlét 90%-a.
A képzés befejezésétől számított 10 napon belül szükséges leadni a házi dolgozatot.