A képzés célja, hogy segítse annak tudatosítását, hogy a résztvevők munkaeszköze a saját személyiségük, amely segítségével a környezettel való kölcsönhatásban dolgoznak. Támogassa őket a pedagógus-szerepek azonosításában, a szerepekhez és a segítő hivatáshoz való viszonyuk feltárásában, a pályaválasztásuk motivációinak felszínre hozásában, annak megértésben, hogy motivációik erőforrásul is szolgálhatnak a kiégéssel való megküzdésben. Megismertesse a kiégés belső, illetve intézményi okait, a kiégési folyamat tüneteit és állomásait, felkészítse a résztvevőket arra, hogy képesek legyenek a tünetek észlelésére önmagukon is. Továbbá, megismertesse a kiégéssel való megküzdés módjait, lehetőségeit. Tudatosítsa a résztvevőkben, hogy motivációik, belső erőforrásaik feltárása, szakmai énképük megerősítése hatékonyan támogatja a kiégés megelőzését, illetve kezelését. Felkészítse őket arra, hogy képessé váljanak egyénileg és csoportban is visszajelzést adni saját, illetve mások működéséről, tapasztalataikról, támogassa a visszajelzés adásának és elfogadása képességét, a résztvevők önreflexiós képességének fejlődését.
KIKNEK JAVASOLJUK A TOVÁBBKÉPZÉS ELVÉGZÉSÉT?
- Tanító, általános- és középiskolai tanár
- Óvodapedagógus
MILYEN MUNKAKÖR BETÖLTÉSEKOR JELENT ELŐNYT A PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS ELVÉGZÉSE?
- Óvodapedagógus
- Tanító, tanár
- Szociálpedagógus
KÉPZÉSI ADATOK
A képzés kreditértéke: 30 pont
Alapítási engedély szám: 460/10/2021
A jelentkezés feltételei: egyetem és/vagy főiskola bármilyen pedagógus szak és / vagy középiskolai tanár
A tanfolyam helyszíne: Soter-Line Oktatási Központ, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.
A tanfolyam díját rendezheti utalással, bankszámlaszámunk: 11708001-20366780 Kérjük, hogy az átutalás megjegyzés rovatában szíveskedjen feltüntetni – a képzés pontos megnevezését és a képzésen résztvevő személy nevét.
- Rugalmasan alkalmazkodunk a megrendelő igényeihez!
- Intézményi megrendelés esetén utalásos számla kiállítására kerül sor.
- Egyéni jelentkezés esetén lehetőség van pénztári befizetésere is.
KEDVEZMÉNYEK CSOPORTOS KÉPZÉSHEZ
A csoportos képzés minimum létszáma 10 fő.
A továbbképzés díja
10 fő esetén: 750.000 Ft
15 fő esetén 1.125.000 Ft helyett 1.012.500 Ft - 10% kedvezmény
20 fő esetén 1.500.000 Ft helyett 1.275.000 Ft - 15% kedvezmény
Kedvezmények több csoportos továbbképzés esetén:
Az 1. képzés 10 fő esetén 750.000 Ft
A 2. képzés 10 fő esetén 600.000 Ft - 20% kedvezmény
Egyéni érdeklődés esetén keresse tanfolyamszervezőnket az alábbi elérhetőségek egyikén!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
Kérdéseivel forduljon bizalommal tanfolyamvezető kollégánkhoz!
Mudri Krisztina • +36 1 887 2361 • info@soterline.huA PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS VÉGÉRE TELJESÍTENDŐ TARTALMI KÖVETELMÉNYEK
- A résztvevő tudja, hogy saját személyisége a munkaeszköze, s amely segítségével a környezettel való kölcsönhatásban "együtt mozog"
- Ismerje a pedagógus-szerepet, a szerepekhez és a segítő hivatáshoz való viszonyát
- A résztvevő ismerje a pályaválasztásával kapcsolatos motivációját
- Tudja, hogy a motivációk erőforrásul is szolgálhatnak a kiégéssel való megküzdésben
- Ismerje a kiégés belső, vagy intézményi okait, a kiégési folyamat tüneteit és állomásait, és legyen képes észlelni a kiégés tüneteit önmagán is
- Ismerje a kiégéssel való megküzdés egyéb módjait, lehetőségeit is
- Tudja, hogy a belső erőforrások feltárása, a hivatástudat, a szakmai énkép megerősítése, ápolása, hatékonyan támogatja a kiégés megelőzését, illetve kezelését
- Legyen képes visszajelzést adni saját és mások működéséről egyéni- és csoportszinten
- A résztvevő képes legyen a visszacsatolás adásának-kapásának képességére, önreflexióra.
"A KIÉGÉSI TÜNETEGYÜTTES ÉS A PEDAGÓGUS PÁLYA..." PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEN ELSAJÁTÍTOTTAK ZÁRÓ ELLENŐRZÉSI MÓDJÁNAK LEÍRÁSA
A képzés teljesítésének feltétele egy min. 3, max. 5 oldalas Reflexiós levél elkészítése, legkésőbb a képzés lezárását követően egy héten belül, emailen. Betűméret: Arial 10;sorköz: 1,5.
A résztvevők a képzés folyamán Reflexiós naplót is vezetnek. Ebben rögzítik a tanultakkal kapcsolatos élményeiket, véleményüket és tapasztalataikat, melyek a Reflexiós levél alapját képezik.
A Reflexiós levél elkészítésének és értékelésének szempontjai (100%):
- a képzés tartalmi elemeinek megjelenése (a hallottak, tapasztaltak újdonsága, a korábbi, már meglévő ismeretek kiegészülése, eddigi ismeretek átértékelése), és reflexiója a képzési tartalomra (30%)
- reflexiók a gyakorlatban való alkalmazás lehetőségeire, esetleges tervek a megvalósításra (30%)
- önreflexiók alkalmazása a saját működésre (benyomások, a képzés helye a saját pedagógusi munkában, a szakmai és személyes fejlődésben) (40%)
A záró számonkérés 60%-tól megfelelő, 0-59 %- között nem megfelelt.
A képzés sikeres elvégzése és a tanúsítvány kiadásának feltétele a jelenlét 100%-a, valamint a dolgozat határidőre történő, megfelelő minőségű elkészítése.