Akad-e segítője az általános iskolai tanítóknak a mindennapi munkában? Azt kell mondanunk, hogy igen. Hiszen az óvodapedagógusok mellett az általános iskola alsó tagozatában dolgozó pedagógusoknak is napi szintű, szinte nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a pedagógiai asszisztensek.
HOGY TELIK EGY PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS NAPJA?
Reggel jóval korábban kell érkeznie, mint a tanítóknak és gyerekeknek, hiszen az ő feladata az, hogy felügyelje a gyerekek reggeli érkezését, mindenki eljusson a saját tantermébe baj nélkül.
Ha a tanító késik vagy esetleg nem tud órát tartani, akkor a pedagógiai asszisztensnek kell felügyelnie a gyerekekre. Órát nem tarthat, hiszen ez nem tartozik a feladatai közé, de mindenképpen hasznos időtöltésre kell ösztönöznie a gyerekeket addig, míg megérkezik hozzájuk a tanító a következő órára.
A pedagógiai asszisztensek egyik fő feladata az adminisztrációs dokumentumok kezelése, többek között ők töltik fel a diákokat nyilvántartó elektronikus rendszerbe az adatokat a tanító, az igazgató vagy az iskolatitkár instrukciói alapján. Aktívan közreműködnek a szülői értekezletek, iskolai programok lebonyolításában is.
A napi munkájukba beletartozik, hogy segítsenek az ebédeltetésnél, a szünetekben felügyelnek a gyerekekre, de ha szabadidő programra kerül sor, akkor abban is tevékenyen részt kell venniük. Például, ha uszodába vagy múzeumlátogatásra kell kísérni a gyerekeket, akkor nekik ott is ott kell lenniük. Természetesen az iskolai kirándulások sem képeznek kivételt, ők is mennek kirándulni az osztályokkal. Persze minden más iskolai feladatban is közreműködnek, attól függően, hogy épp mire van igény.
A feladatok elvégzése mellett van néhány személyes kompetencia, amivel a pedagógiai asszisztenseknek rendelkezniük kell. Fontos, hogy jól tolerálják a zajt, hiszen az alsó tagozatos gyerekek elég nagy zajt tudnak csapni, főleg az ebédeltetésnél magas a zajszint.
A pedagógiai asszisztenseknek a gyerekek szeretete mellett érteni kell a nebulók nyelvén, nagyfokú türelemmel és empátiával kell rendelkezniük, hiszen a gyerekekkel való foglalkozás ezt megkívánja. Emellett viszont határozott egyéniségnek kell lenniük, hiszen tekintélyt kell kivívniuk, hogy a gyerekekre rá tudjanak hatni.
KINEK AJÁNLOTT A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS SZAKMA?
A gyerekek szeretete és az elhivatottság az a két kulcsszó, ami legjobban jellemezheti a pedagógiai asszisztenseket. Ha érzi magában ezt a kettőt, akkor a pedagógiai asszisztens pályát Önnek találták ki!