TAKÁCS ÁGNES
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel szoftverfejlesztő tanfolyamra?
Mindig is érdekelt a programozás világa, és már évek óta játszottam a gondolattal, hogy kipróbáljam magam benne. Emellett azt is éreztem, hogy az akkori végzettségemmel (szociológia) nehézkes az elhelyezkedés, és szerettem volna egy piacképesebb szakmát tanulni.
Milyen elvárásokkal kezdted a képzést?
Abban bíztam, hogy a képzés megadja azokat az alapokat, amik ahhoz szükségesek, hogy később el tudjak helyezkedni fejlesztőként.
Miért választottad a Soter-Line-t?
Ár-érték arány szempontjából a Soter-Line képzése tűnt a legjobb választásnak. Tetszett továbbá az is, hogy többféle képzési forma közül lehetett választani (esti, hétvégi, intenzív).
Mi volt számodra a legjobb élmény az iskolában?
A webfejlesztés órákat nagyon szerettem. Az oktatónk rendkívül motivált volt, és ezt a lelkesedést hamar ránk ragasztotta.
Az OKJ vizsga részeként szakdolgozatot kell írni. Hogy választottad ki a témát?
Fontosnak tartottam, hogy olyan témában alkossak valamit, ami a szívemhez közel áll – ez pedig az utazás.
Mivel foglalkozol most? Elhelyezkedtél-e a szakmában?
Nemrég kezdtem el junior webfejlesztőként dolgozni egy kisebb cégnél.
Mik a távolabbi céljaid?
A webes vonalon belül szeretném tovább fejleszteni magam, hosszú távon önállóan, saját projekteket vinni.
Kiknek ajánlanád a képzést?
Azoknak ajánlanám a képzést, akiket érdekel a programozás, viszont nincs annyi idejük, és kapacitásuk, hogy önállóan kezdjenek bele.
BIHARI ERZSÉBET
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel szoftverfejlesztő tanfolyamra?
Szerettem volna valami új dolgot megtanulni, ami más mint a napi munkám. A számítástechnika mindig érdekelt, így gondoltam a szoftverfejlesztésre.
Milyen elvárásokkal kezdted a képzést?
A munkám során használt szoftverekhez hasonló program elkészítésének alapjait, valamint a honlapkészítést szerettem volna megtanulni.
Miért választottad a Soter-Line-t?
Vidékiként és munka mellett fontos volt, hogy hétvégi időpont legyen. A kéthetente 1 hétvége jónak tűnt.
Mi volt számodra a legjobb élmény az iskolában?
Érdekes volt, ahogy egyre bonyolultabb dolgokat valósítottunk meg a programozás során. Egyre használhatóbb programok és weboldalak készítését tanultuk meg.
Mi volt a leghasznosabb a tanultakból?
Az adatbázis kezeléssel kapcsolatos ismeretek.
Az OKJ vizsga részeként szakdolgozatot kell írni. Hogy választottad ki a témát?
Jelenlegi munkámban fuvarszerezőként dolgozom. Ezért a fuvarszervező program fejlesztése lett a szakdolgozat témája. Ebben a programban lehetőség van a járművek, a sofőrök adatainak rögzítésére. A fel – illetve a lerakó címek rögzítésére. Valamint a megbízások felvitelére. Az aktuálisan folyamatban levő megbízások kezelésére is lehetőség van, illetve az összes megbízás között lekérdezéseket lehet végrehajtani különféle feltételek alapján.
Mivel foglalkozol most? Elhelyezkedtél-e a szakmában?
Nem váltottam munkahelyet. Még nem sikerült ebben az új szakmában elhelyezkedni.
Mik a távolabbi céljaid?
Szeretnék ezen a területen még több tapasztalatot szerezni, és esetleg önállóan, vállalkozóként, kisebb feladatokat vállalni.
Kiknek ajánlanád a képzést?
A képzést minden olyan kezdőnek ajánlom, akit érdekel ez a terület. Mindenféle programozási tapasztalat nélkül bele lehet vágni.
Gy. Bálint (34) vegyészmérnök
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel szoftverfejlesztő tanfolyamra?
Szerettem volna valami újat tanulni. Kicsit kimozdítani magamat a komfort-zónámból (csak hogy ne legyek közhelymentes 🙂 ). Szakmám szempontjából ezt gondoltam célszerűnek.
Milyen elvárásokkal kezdted a képzést?
Leginkább a JAVA nyelv érdekelt, ebben akartam jártasságot szerezni. Mivel programozási területen sok tapasztalatom nem volt (némi Visual Basic az egyetemen… amit akkor még nem vettem komolyan 🙂 ), így hasznosnak találtam, hogy emellett egyéb témákba is betekintést kapok.
Miért választottad a Soter-Line-t?
Véletlenül találtam rá az iskolára Google keresés alapján. Az árakat megfelelőnek találtam. A tanfolyam leírásában szereplő tematika nagyjából egyezett azzal, amit első körben elképzeltem. Bár nem elsődleges szempont volt, jól megközelíthető helyen, a belvárosban van az iskola (ráadásul nekem 10 perc sétára 🙂 ).
Mi volt számodra a legjobb élmény az iskolában?
Kicsit furcsa volt 10 év után újra beülni az iskolapadba :), az iskola jól felszereltsége lepett meg először. Jó élmény volt a webfejlesztés modul végén egy közös, kiscsoportos projekt (weblap készítése admin felülettel), amiben a csapatmunkát is megtapasztalhattuk (feladatok leosztása, elvégzettek összeillesztése, verziókövetés, prezentáció).
Mi volt a leghasznosabb a tanultakból?
Így külön nem emelnék ki semmit, leghasznosabb az volt, hogy a teljes tudatlanságból kaptam egy globálisabb képet, ami alapján el tudom később dönteni, hogy mivel szeretnék többet foglalkozni. Illetve hogy egy adott programozási feladat elvégzéséhez milyen eszközök használata a legcélravezetőbb.
Az OKJ vizsga részeként szakdolgozatot kell írni. Hogy választottad ki a témát?
Igazság szerint már a tanfolyam kezdetén tudtam, hogy mit szeretnék szakdolgozatnál készíteni (munkahelyemen tapasztalt rendszer hatékonyabbá tétele), ez nem is változott. A kérdés csak az volt, hogy milyen programozási nyelven készítsem el.
Mivel foglalkozol most? Elhelyezkedtél-e a szakmában?
Továbbra is vegyészmérnökként dolgozom. Nem váltottam munkahelyet, de nem is volt szándékomban. Célom inkább az önfejlesztés volt, több lábon állás, programozási ismeretek felhasználása a saját szakmámban (pl. egyszerű szoftverek írása, ami megkönnyítheti a mindennapi munkavégzést), ill. egy új hobbi 🙂 .
Mik a távolabbi céljaid?
Szeretném fejleszteni magam ezen a területen. Azzal a problémával küzdök, hogy sajnos minden érdekel :), így nem tudom eldönteni, hogy back-end, vagy inkább front-end. Hobbi szinten mindkettőre nem jut elég idő megfelelő mélységben.
Kiknek ajánlanád a képzést?
Mindenkinek, akit kicsit is érdekel ez a terület. A csapból is az folyik, hogy 20-25 ezer informatikus hiányzik Magyarországon a munkaerő piacról. Amire nagy a kereslet, azt általában meg is fizetik. Ha komolyan veszi valaki ezt a tanfolyamot, akkor kap egy olyan alapot, amivel junior fejlesztőként már kaphat állást. Emellett a saját példámból kiindulva bárkinek, akit hobbi szinten, vagy a munkahelyi feladatok egyszerűsítése céljából érdekel a programozás.
Kun Andrea
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel szoftverfejlesztő tanfolyamra?
Marketinges gyakornoki állásom alatt a munkakörömbe tartozott a weboldal szerkesztés. Elkezdtem tanulmányozni a kódokat, és megtetszett, így elég hamar elhatároztam, hogy megtanulom a fejlesztést.
Milyen elvárásokkal kezdted a képzést?
Elvásárom magam felé, hogy a képzés végére legalább középszinten tudjak használni egy programozási nyelvet.
Miért választottad a Soter-Line-t?
Helyileg közel volt hozzám, ár-érték arányban megfelelt az elvárásaimnak, direkt olyan képzést szerettem volna, ami alatt tudok dolgozni is.
Mi volt számodra a legjobb élmény az iskolában?
Amikor a csoporton belül jóba lettem egy-két tanulóval és együtt beszéltük meg a feladat megoldásainkat, ezáltal több szemszögből láttuk, milyen sokféle képen lehet megoldani egy adott feladványt.
Mi volt a leghasznosabb a tanultakból?
Adatbáziskezelés, mert az mindennek az alapja.
Az OKJ vizsga részeként szakdolgozatot kell írni. Hogy választottad ki a témát?
Egy kis ideig vendéglátásában dolgoztam, és onnan kaptam az ihletet.
Mivel foglalkozol most? Elhelyezkedtél-e a szakmában?
Jelenleg automatizált szoftvertesztelőként dolgozom, és betanuló vagyok fejlesztésre.
Mik a távolabbi céljaid?
Java programozási nyelv elsajátítása, webfejlesztés mélyebb szintű megtanulása.
Kiknek ajánlanád a képzést?
Olyan embereknek, akik szeretnek kreatív dolgokat csinálni, olyanoknak, akik szeretnének szakmát váltani, vagy akár már az informatika világában jártasok, de fejleszteni szeretnék tudásukat.
Vizi András
Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel szoftverfejlesztő tanfolyamra?
Mindig is érdekelt az informatika és úgy gondolom, hogy a jövőben jobban szerves részét fogja képezni a mindennapjainknak.
Milyen elvárásokkal kezdted a képzést?
Biztos, piacképes tudás szerzése és az alapok elsajátítása.
Miért választottad a Soter-line-t?
Az intenzív kurzus lehetősége és időtartama miatt.
Mi volt számodra a legjobb élmény az iskolában?
Jó hangulat volt az órákon, az oktató nagy tudása és felkészültsége.
Mi volt a leghasznosabb a tanultakból?
A szoftverfejlesztői gondolkodásmód elsajátítása és használata.
Az OKJ vizsga részeként szakdolgozatot kell írni. Hogy választottad ki a témát?
Felsőfokú tanulmányaim folyamán választottam, egy olyat problémára szerettem volna egy alternatív megoldást nyújtani, ami mindennapos.
Mivel foglalkozol most? Elhelyezkedtél-e a szakmában?
Jelenleg egyetemem folytatom tanulmányaimat és itt szeretném hasznosítani a jövőben.
Mik a távolabbi céljaid?
Olyan állás betöltése, ahol a szoftverfejlesztői és a diplomával megszerzett végzettségemet egyaránt tudom használni.
Kiknek ajánlanád a képzést?
Bárkinek, akit kicsit is érdekel az informatika, de csak akkor, ha komolyan gondolják, mert könnyen le lehet maradni, sokat kell figyelni és rendkívül sok gyakorlást igényel.