Aktuális pályázatok önkormányzatok részére

ÁROP 2211

A pályázatokat 2010. május 10. és 2010. október 15. között lehet benyújtani.
Készségfejlesztés az önkormányzatoknál
Önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők

Tanfolyam, képzés

Mire igényelhető uniós támogatás?

Jelen pályázati kiírás célja, hogy képzések nyújtásával járuljon hozzá az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők felkészültségének a javításához, s közvetve az alkalmazkodóképesség fokozásához.

Kik pályázhatnak?

A cél elérését a pályázat azzal biztosítja, hogy támogatást nyújt az önkormányzatok számára a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről szóló 199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet szerint minősített közigazgatási továbbképzési tartalmak lehívásához. Jelen pályázati kiírás keretében támogatás igényelhető az 1. számú mellékletben felsorolt minősített közigazgatási továbbképzéseken való részvételhez. Az 1. számú melléklet nyitott, azaz minden, a pályázat meghirdetése után a 199/1989. (XII. 4.) Korm. rendelet alapján minősített képzés automatikusan felkerül rá, s a melléklet módosítását követően benyújtott pályázatokban azokra is lehet támogatást igényelni.

Jelen kiírásra egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be. Tájékoztatjuk a pályázni kívánó önkormányzatokat, hogy a kiíró tervezi a pályázat 2011-ben történő ismételt meghirdetését.

Pályázni csak a pályázó önkormányzattal köztisztviselői jogviszonyban álló személyekre, mint célcsoportra lehet. A pályázatban röviden indokolni szükséges a kiválasztott képzési tartalmak mögötti indokokat és a pályázó szervezeten belüli hasznosulás módját.

A pályázat célja:

Az önkormányzatok számára folyamatos kihívást jelent, hogy gyorsan és eredményesen tudjanak alkalmazkodni a változó jogszabályi, gazdasági, társadalmi és működési környezethez és elvárásokhoz. Ennek a sikerességében kulcsszerepet játszik az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők képességei és felkészültsége. Jelen pályázati kiírás célja, hogy képzések nyújtásával járuljon hozzá az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők felkészültségének a javításához, s közvetve az alkalmazkodóképesség fokozásához.

Kapcsolódó dokumentumok:

http://www.nfu.hu/download/27725/AROP_önkorm_kepzes_utmutato_2211.doc

INGYENES pályázati tanácsadás igénye esetén töltse ki alábbi űrlapunkat, tanácsadóink készséggel állnak az Ön rendelkezésére.

Név:*
E-mail:*
Telefonszám:
Önkormányzat neve:
Egyéb információ:




Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy rendszeresen tájékoztathassuk új tanfolyamainkról, akcióinkról!

Az Ön vezetékneve


Az Ön keresztneve

Az Ön e-mail címe

 
Aktuális pályázatok önkormányzatok részére